A tömörfa ragasztásának technológiai előírásai

Tömör fából ragasztással kialakított alkatrészek lehetnek lapok, tömbök, keret-, káva- és állványszerkezetek stb.

Ragasztóanyagként glutin enyvet, kazein enyvet és piac ragasztót használhatunk.
Tömörfa ragasztásokhoz nem célszerű karbamid, vagy melamin-formaldehid alapú ragasztókat használni, mert ezek ridegek, pontos illeszkedést és viszonylag nagy fajlagos nyomást igényelnek, és ezenkívül elsősorban forró ragasztáshoz alkalmasak.

    Az oldószeres ragasztók drágák, így alkalmazásukra ritkán kerül sor.
    Mielőtt rátérnénk az egyes szerkezetek ragasztási technológiáinak ismertetésére, nézzük meg, hogyan befolyásolja a ragasztóanyag rétegvastagsága a ragasztás szilárdságát.

    A ragasztóréteg optimális vastagsága több tényező függvénye. Függ magától a ragasztóanyagtól, a fa fajtájától, a felület megmunkálásának módjától, a fában levő víztartalomtól, a hőmérséklettől, a préseléskor alkalmazott fajlagos nyomástól stb.

    A ragasztóanyagokat oldatok alakjában visszük fel. A ragasztás folyamata alatt az oldószer eltávozik, és a ragasztóanyag megszilárdul. Ezt a folyamatot jelentős térfogatzsugorodás követi, amelynek nagyságát az oldószer mennyisége és a ragasztóanyag fajlagos zsugorodási tényezője szabja meg. A zsugorodás következtében a kialakult ragasztóanyag rétegben feszültségek lépnek fel, melyek annál nagyobbak, mennél nagyobb a ragasztóanyag rétegvastagsága. Ahhoz tehát, hogy minél nagyobb legyen a ragasztási szilárdság, a lehető legvékonyabb ragasztási réteg kialakítására kell törekednünk. Ez egyben ragasztóanyag megtakarítást is jelent. Elméletileg a molekuláris rétegnek kellene a legszilárdabbnak lennie, azaz annak a rétegnek, amely csupán egy réteg molekulából áll.