A famegmunkálás fejlődése Magyarországon.
Legrégibb hagyománya a magyarság helyzetéből adódóan a bognár-, pontosabban a kerékgyártó szakmának van.
Már a honfoglaló magyarok
ismerték a kerékgyártást. Voltak kerék- és kocsigyártók. Később
Árpád-házi királyaink Németországból is telepítettek be kerékgyártókat.
A személyszállításra alkalmas hintó kocsinak bölcsője Magyarország, ahol
a XV. században készítették az első személyszállító kocsit, a bricskát.
Egy régi forrás szerint az első, szíjakra felfüggesztett hintó kocsit
1515-ben Habermayer magyar kovács a Komárom megyei Kocs községben
készítette. Francia források alapján már a XV. században francia király
a lengyel fejedelemtől Magyarországon készült kocsit kapott, mely
újdonságánál és kényelmességénél fogva általános feltűnést keltett
Párizsban. Ebben az időben a kocsikészítés egész Európában kifejlődött,
de különösen nálunk ért el magas színvonalat. A XVI. sz.-ban Pozsonyban
már 50 mesternek és több száz munkásnak adott foglalkozást ez a
mesterség.
A másik hagyományos mesterségnek a kádár szakmát lehet említeni. István
király bajorokat, majd olaszokat, németeket és más nemzetiségű
kézműveseket — közöttük kádárokat is — hívott az országba. A szakmailag
képzett kézművesek főként a királyi udvarban, továbbá a főpapok, a
főurak, a földesurak birtokain űzték a mesterségüket.
Az asztalosság,
mint önálló szakma Magyarországon csak később, a XIII.
századtól alakult ki. A honfoglalás után általános famegmunkáló
kézművesekről beszélhetünk csak, akik elsősorban ácsok voltak és az
épület faszerkezeteinek kialakításában vettek részt. Ők készítették a
kezdetleges bútorokat, különböző fekvő-ülő alkalmatosságokat és ládákat.
A XIII. századtól az ügyesebb famegmunkáló kézművesek kiváltak az ácsok
közül, és mint „szekrény mívesek" egyházi és királyi berendezéseket
készítettek. A XIV.. . . . .XV. századtól kezdve már asztalosoknak,
illetve bútorasztalosoknak nevezik magukat (10. ábra). Ebben az időben
Zsigmond, majd később Mátyás király német és olasz asztalosokat telepít
be az országba, akik megtanítják a magyar asztalosokat is a szép
formájú, művészi bútorok készítésére. A törökök 150 éves uralma
visszaveti az asztalos szakmát, és csak a XVII.. .XVIII. században indul
meg újra a fejlődés.
A XVIII. század végén minden nagyobb városban megtalálható az asztalosok
céhszervezete is. Így például 1792-ben a Pesti asztalos céhhez 32
céhmester, a debrecenihez 28 céhmester tartozott. A bútorkészítés
azonban nem tud előrehaladni, mert a bécsi asztalosok ellátják a
magyarországi piacot is bútorral.
Már 1802-ben történnek megmozdulások a céhrendszer ellen, mint például
Vogel Sebestyén lakkberendező, aki a céh-előírásoktól függetlenítve
magát alkalmaz munkásokat és akkord bérrendszert vezet be. Vagy Steindl
Ferenc, akinek 1827-ben már szintén a céh szervezettől független üzeme
van, ahol a bútorokat maga tervezi. Az 1842. évi „Iparmű kiállításon" —
melyet Kossuth Lajos pártfogolt — Steindl kitüntetéseket kap (13. ábra).
Bútorai világhírűek és a XIX. század első felében divatos magyar
bútorművészet jellemző példái. Ő készíti egyébként az első dunai
gőzhajók berendezéseit is. Bútorain az intarziának nagy szerepet juttat.
A XIX. század második harmadában Európa-szerte megrendezésre kerülő nagy
ipari kiállítások (1851 London, 1867 Párizs) fellendítik a magyar
bútorgyártást is. Több bútorkészítőt jutalmaznak aranyéremmel és a
külföld kezd felfigyelni a magyar bútorra. Megnyílnak a külföldi piacok
a magyar bútor előtt.
Manufakturális bútorüzemek alapítására is történnek kezdeményezések, de
nem sok eredménnyel. így pl. az 1867-ben alakult Pest-Budai Bútorgyár
RT. 1869-ben csődbe kerül, hasonló sors éri az 1862-ben alapított
Szegedi Asztalosipari RT.-1, amely 1875-ben számol fel pénzügyi
nehézségek miatt. A bútorgyártásban nem tud érvényesülni a manufaktúra
elve, — nem sikerül a termelést megfelelően megszervezni, gyakorlatilag
kézműipar jellegű marad egy helyen nagyobb munkáslétszám alkalmazásával.
Gépeik nincsenek, teljes mértékig kézi erőre támaszkodnak. Az 1887. évi
iparstatisztika 7 bútorgyárat említ meg Magyarországon, 649 fő
munkással. Ezzel szemben Ausztriában 41 bútorgyár van ugyanebben az
időben, 929 LE beépített gépi teljesítménnyel. Jelentős esemény ebben az
időben a hajlított bútor feltalálása és gyártási technológiájának
kidolgozása.
A századfordulón, a XX. század kezdetén, a magyarországi bútoripar ismét
fellendülést mutat. Kiváló bútortervezőink, mint Honti Pál, Kozma Lajos
ismét világhírt szereztek, a párizsi—bécsi kiállításokon aranyérmet
nyertek (14. ábra). Kozma létrehozta a ,,Budapesti Műhely" Vállalatot,
ahol tervei alapján gyártott bútorokat sok külföldi országba exportálja.
Az I. világháború és az azt követő években a bútoripar fejlődése
visszaesik, megszűnnek az export lehetőségek és a háború okozta
gazdasági nehézségek miatt lecsökken a bútor iránti kereslet. Újabb
fellendülés 1927.. - 1938 között következett be. A II. világháború ismét
visszaveti a bútoripart. 1938-ban 21 - 22 000 asztalos dolgozik a
bútoriparban. Nagyobb üzemek szinte kizárólag Budapesten üzemelnek, 100.
- 700 munkáslétszám között. Ezek a létszám után ítélve nagyüzemek,
azonban kisipari módszerrel, a gépi megmunkálás után, munkamegosztás
nélkül csoport rendszerben dolgoznak. Egy-egy csoport teljes befejezésig
készíti el a terméket.
Az épületasztalos ipar Magyarországon csak a XIX. sz. második felében
megindult nagyarányú építkezések idején vált ki az asztalos szakmából,
mint önálló iparág. Főleg a nagyobb, megfelelő gépi berendezéssel
rendelkező üzemek specializálódtak nyílászáró szerkezetek gyártására.
Sok esetben a fűrészárut előállító üzem vagy értékesítő fakereskedő
kezdett el ajtókat és ablakokat gyártani. Előfordult olyan szakosítás
is, hogy az építési vállalkozó hozott létre épületasztalos részleget.
Hagyományai az asztalos és az ács szakmáknál találhatók meg.