Festés, mázolás, és zománcozás

Technológiai előírások

A mázolás tulajdonképpen nem az asztalos szakterületéhez tartozik, mivel erre külön szakmunkásképzés van, de sok műhelyben a termékek mázolását az asztalos végzi, ezért röviden ismerkedjünk meg a mázolás technológiájával is.
A mázolás célja a faipari termékek felületének védelme a külső behatások ellen (mechanikai, kémiai, nedvességi behatások), tisztán tartásuk megkönnyítése és az egyszerű rajzolatú fából készített bútorok esztétikai értékének fokozása.
Mázoláshoz festékeket és zománcokat használunk. A festékek és zománcok pigmenttartalmuk következtében a fa rajzát elfedik.
A festékeknek a következő jó tulajdonságokkal kell rendelkezniük: megfelelő viszkozitás, jó terülés, fedőképesség, megfelelő száradási sebesség, és bizonyos fokig sav-, lúg-, víz- és alkoholállóság

Mázolás és zománcozás műveletei

A mázolás és zománcozás több műveletből tevődik össze. Jelentősebb műveletek: alapmázolás, közbenső csiszolások, olajtapaszolás, átvonó tapaszolás, fedőmázolások, zománclakkozás,
A felsorolt műveletek közül értelemszerűen egyesek elmaradhatnak, másokat viszont többször meg kell ismételni.

a., Alapozás. Az alapozó anyagot „soványan" kell felhordani. A mázolt felületek alapozásához legjobb a tiszta lenolaj kence.
Az alapozásra előkészített felületeket híg, egységes alapozófestékkel vagy az alapozáshoz megfelelően hígított olajfestékkel kell bemázolni.
Az alapmázolás után a felületet 80-as szemcsefinomságú csiszolópapírral átcsiszoljuk.

b., Olajtapaszolás. Az apróbb hibákat az alapozás után kell olajos késtapasszal kijavítani. Az alapozás előtti tapaszolás azért helytelen, mert a fa a tapasz olajtartalmát elszívja és a kötőanyag nélküli tapasz nem tud a fához tapadni, hamar kiesik. Az alapozott fához viszont a tapasz kifogástalanul tapad. A fafelületek mázolásakor leginkább olaj vagy lakk és kréta keverékéből készített tapaszokat használunk.
A tapaszt megfelelő szerszámokkal kenjük a felületre, repedésekbe, apróbb hiányosságokba, esetleg a szállításnál kicsorbult részekbe. A felesleges tapaszrészt spatulakéssel (spaklival) távolítjuk el, majd gondosan elsimítjuk a felületet.
Fontos, hogy a tapaszolás a felülettel egy síkba legyen, ne álljon ki túlzottan abból, de mélyebben se helyezkedjék el. A kiszáradt, alapozott és tapaszolt felületeket spatulázzuk, azaz átvonó tapaszolással látjuk el.

c., Átvonó tapaszolás. A rétegeket igen vékonyan (0,5 mm) hordjuk fel, mert ha túl vastag a réteg, lerepedezik vagy igen lassan szárad ki. A vastag réteg feleslegesen növeli a csiszolási munkát is. Nagy gondot fordítsunk a spatula- anyag rugalmasságára, ez a kötőanyag adagolásával szabályozható. Helyes, ha a spatula anyaga, színe eltér az alapozás színétől, mert így ellenőrizni tudjuk a felhordott tapaszréteg vastagságát. „Sovány" alapra „kövérebb" tapasszal és fordítva, „kövér" alapra „sovány" tapasszal dolgozunk. A lakk spatulyaanyagok jobbak, mint az enyvesek, mert csiszoláskor kevésbé porlanak.
Az átvonó tapaszt csiszolópapírral szárazon csiszoljuk.

d., Csiszolás. Olajmázolásnál csiszolópapírral szárazon csiszolunk. Á közbülső csiszolásokhoz finomabb, esetleg már lekoptatott papírokat célszerű használni. Legegyszerűbb a sima felületek csiszolása; a papírt kézhez álló, megfelelő méretű fa- (esetleg parafa) darabhoz erősítjük, így könnyebb és egyenletesebb a munka. Tagozott profilos részeket összehajlított papírral óvatosan csiszoljuk, vigyázva, hogy a finom éleket el ne tüntessük.
A csiszolás után a felületet gondosan le kell portalanítani. A felületen maradt por miatt a mázolás szemcsés, egyenlőtlen lesz. Mázolás előtt a simító- tapaszolt, spatulyázott, gondosan leporolt felületet sovány olajba mártott ronggyal töröljük át, nehogy a spatulyaanyag száraz felülete a ráhordot, festék anyagából feleslegesen sok olajat szívjon el.

E., Mázolás. Mázoláskor mind az első, mind a további rétegeket csak tiszta, száraz alapra szabad felhordani. Felhordás után mindegyik réteget általában 48 órán át száradni hagyjuk. A festéket jól felkeverjük és tiszta, száraz ecsetet használunk. Az ecsettel egy irányba mázoljuk a festéket a felületre, majd az ecsetet a már bevont felületen az eddigi irányra merőlegesen húzogatva, egyenletesen szétteregetjük a felhordott festéket. A felhordott rétegeket oszlatóecsettel oszlatjuk el, hogy az ecset húzásnyomai eltűnjenek.
A fedőmázolás hagyományos módja az alapozáson kívül kétszeri mázolás és egyszeri zománclakkozás. Ha jobb minőséget akarunk elérni, az alapozáson és a lakkozáson kívül gyakran három, sőt fehér festékből négy mázolási réteget is felhordunk.
Különbséget kell tennünk a belső és a külső mázolás között; külső mázoláskor terpentinolajat vagy egyéb hígítót nem szabad hozzáadnunk, mert ezzel csak gyöngítenénk a bevonatot. Ehelyett a festékanyagot gondosabban el kell dolgoznunk, és meg kell várnunk a felület teljes átszáradását.
Tompafényű felületeket kétféleképpen is elérhetünk, részint a festékbe kevert adalékkal (pl. viasszal), részint a megszáradt felület finom átcsiszolásával. Az utóbbi műveletnek ellenkezője a felfényezés, amelyet a polírozáshoz hasonlóan végzünk.

f., Zománclakkozás. Zománclakkozni csakis tökéletesen megszáradt mázolást szabad. Ennél a munkánál fokozottan ügyeljünk, hogy a helyiség pormentes és meleg legyen. A zománcból csak annyit szabad a feldolgozás céljából kiönteni, amennyire szükségünk van. A maradékot ne töltsük vissza a tárolóedénybe, mert a munka közben használt elkerülhetetlenül bebőrösödött, a hártyás zománc elkeveredne a tiszta lakkal. A maradékot matt lakkozáshoz, lakktapaszhoz lehet felhasználni. Fontos, hogy a lakkréteg egyenletesen terüljön el. A zománcot szorosan egymás mellé helyezett ecsetvonásokkal hordjuk fel a felületre. A zománcozott felületet vízszintes helyzetben tároljuk legalább porszáraz állapotig.

A színes fedőlakk (pigmentált lakkok) színes pigmenteket (festékszemcséket) tartalmaznak. A transzparens lakkokat kátrányszínezékekkel (főleg szudánfestékekkel) színezik.