Kispál Sándor Bútorasztalos Mester
             Üdvözlöm önt, weboldalam látogatói között.

Bútortörténet

 

AZ EGYES FAMEGMUNKÁLÓ IPARÁGAK EREDETE ÉS FEJLŐDÉSE

 

Átmeneti és csiszolt kőkorszak (i. e. 15 000 - i. e. 2000-ig).

 A fából készült használati eszközök az emberiség legrégebbi ember által előállított tárgyai voltak. Az emberiség őskorából, fából készült tárgyak közvetlenül nem maradtak fenn, csak elszenesedett állapotban, ill. valamilyen tartósabb anyagban — kőbe, márványba vagy bronzba vésve, ábrázolva.
A fa felhasználása az első szerszám, a kőbalta felfedezésével egy időben indul meg. A kőbalta felfedezése után kezd az ember először önálló lakhelyet, fából és nádból készült sátrakat, kunyhókat összetákolni (i. e. 15 - 13 000-től i. e. 5000...- 2000-ig).

■  Nem kétséges, hogy az összes anyagok közül, amelyek az emberi otthon megépítésére és díszítésére szolgáltak, a legrégibb koroktól a mai napig, a fa volt az ember „kedvence" és kipróbált „barátja". Az egyszerűbb használati tárgyak készítéséhez főleg a fát használták fel. Amilyen megfelelő volt azonban a fa anyaga, oly nehéz volt sokáig az ősember számára a fa megmunkálása.

■  Megfelelő szerszámok hiányában ugyanis sokáig nem tudták a ledöntött farönköket felhasználásra alkalmas módon feldarabolni, és ezért arra kényszerültek, hogy fél fatörzsből kifaragással, kivájással, kiégetéssel állítsanak elő egyszerű használati tárgyakat, kezdetleges bútordarabokat (példa erre a teknőkészítő cigányok munkája).
Kezdetben mindenféle tárgyat, ülőkét (1. ábra), faedényeket (tálak, teknők), kenucsónakokat is egyetlen fadarabból készítettek. Leginkább kőris-, jávor- és tölgyfák törzseit dolgozták meg tűz, fejsze, kőkések segítségével, hosszú, fáradságos munkával. Szerkezeti összeépítésről csak a nyersfa, vagy egyéb szálas anyag (pl. nád) kötözéssel történő egyesítésével találkozunk (2. és 3. ábra). Ezek azonban az időszámítás előtti időszak végére estek, ill. az újkor idején elmaradt afrikai és dél-amerikai törzseknél voltak találhatók. Több darabból kialakított szerkezetekről tulajdonképpen csak attól kezdve lehet szó, miután a fűrészek tökéletesedése lehetővé tette a deszkák előállítását. (Ezzel először Egyiptomban találkozunk.)

Egyiptom művészete (i. e. 3000. - i. e. 1000).

 ■  Az egyiptomiak hittek a lélek halhatatlanságában és ezért a sírokba helyezték mindazokat a tárgyakat, amelyekre a halottnak jövendő életében szüksége lehet. A halotti kultuszt szolgáló építményeknek és Egyiptom száraz éghajlatának köszönhető, hogy sikerült tökéletesen ép állapotban fennmaradt egyiptomi sírokban sok tárgyi emléket feltárni. Az ismert egyiptomi faeszközök többsége az új birodalom idejéből (kb. i. e. 1500 körül) származik. A fa eszközöket Egyiptomban rabszolgák készítették. Itt már találkozunk a fa megmunkálásának bizonyos szakosításával. A bútorokat speciális kézművesek készítették. A munkamódszerek apáról fiúra öröklődtek.

■  A mai nyílászáró szerkezeteket (ajtó, ablak) még nem ismerték. Nem ismerték még az esztergapadot és a hordó készítését sem. Ezek a szakmák későbbi időszakban alakultak ki.

■  Az egyiptomiak által használt szerszámok jó részét ismerjük. Használták már a fűrészt, vésőt, fúrót, fejszét, kalapácsot és faragókést. Az alkatrészeket a korábbi összekötözés helyett már szerkezeti kötésekkel tudták kapcsolni. Ezeket a kötéseket alkalmazták az épületszerkezeteknél éppen úgy, mint a bútoroknál (4. ábra). Ezek a szerszámok bár fémből készültek, pontosabb munkák elvégzésére azonban még nem voltak alkalmasak. A gyalul még nem ismerték. Párkányprofilozást sem tudtak készíteni megfelelő szerszámok hiányában. Az asztalos technika maga is eleinte kezdetleges volt. Még a drága készítmények szerkezeti összeépítése is elég fogyatékos. A keretbetét szerkezetét ismerték ugyan, de a betétet nem árkolásba helyezték, hanem csak beszegezték a keret közé. Az összeépítés technikai fogyatékosságait úgy igyekeztek eltüntetni, hogy a termékek felületét vastag tapaszfestékkel (gittelés) vonták be és színesen, vagy fehéren díszítették (5. ábra). A ládákat és koporsókat többnyire rikító színekkel, mértani mintákkal dekorálták, sőt néha a felületbe tapasztott színes (fajansz vagy féldrágakő darabokkal is kirakták. A díszítés többnyire független a (ormától és szerkezettől Az egyiptomiak Ismerték a furnérozás kezdeti formáit is: az olcsóbb belső fát vékonyabb (de még nem furnér vékonyságú!) nemesebb falemezekkel borították. Gazdagabb díszítésű bútorokon elefántcsont, gyöngyház, sőt még arany- berakást is lehet látni.

■  Az egyiptomiak túlnyomórészt messziről szállított fafajtákat dolgoztak fel, mivel országukban kevés fával rendelkeztek — mint pl. a nehezen megdolgozható datolyapálma. Ezenkívül használták a szikomorfát, olajfát, cédrust, tiszafát, ébenfát és a nílusi akácot.

A görög művészet (i. e. 600 - 100-ig).

 ■  A fatermékeket Görögországban kézművesek és rabszolgákkal dolgoztató iparos vállalkozók állították elő. Voltak már külön bútor- és épületasztalos specialistáik, ismerték a hordógyártást és különböző szárazföldi és vízi járművek fából való előállítását. A görögöknek már tökéletesebb szerszámok álltak rendelkezésére, mint pl. a gyalu, esztergapad, ami lehetővé tette a gondosabb, precízebb munkát. A gyalu feltalálása nagyobb lépéssel vitte előre a famegmunkálást, mint a többi szerszámok együttvéve.

■  A bútorkészítés technológiája is sokat fejlődött. A görögök ismerték már a keretbetét szerkezet alkalmazását, a gőzöléssel történő fahajlítást, sőt a furnérozás és az intarzia kezdetleges eljárásait, továbbá kifogástalan fakötések előállítási módját is. A görög asztalos mindezek birtokában, a fa természetes tulajdonságainak, felületi szépségének érvényre juttatására törekedett; bútorai ezért világos szerkezetűek és anyagszerű hatásúak (6. és 7. ábrák). Formái magas művészi érzéket mutatnak; ónálló, saját kifejezési eszközökkel él, és nem használ sehol az építészetből kölcsönzött formákat. A leggyakrabban alkalmazott fafajták: jávor-, puszpáng (buxus-), cédrus-, olaj-, ében-, dió-, pálmafa.

A római művészet (i.e. 100 - i. sz. 300)

■  sok évszázados fennállása folyamán nagyon mozgalmas fejlődésen ment át. A rómaiak először Itália egész területét hódították meg, majd Karthágót és gyarmatait, végül Görögországot is. Átvették a meghódított népek művészetét és azt — az akkori lehetőségek szerint — a világ legtávolabbi részeibe is eljuttatták.

■  A lakóházakat fényűzően alakították ki. A padló márvány, vagy színes mozaik, a mennyezet kazettás kiképzésű, őrizvén a fából származó szerkezeti formát, a falak mezőit pompás, izzó színezésű, dekoratív festmények díszítik. A ház belső kiképzésével összhangban volt a római bútorzat is, amely fő vonásaiban a görög bútorokkal rokon (8. és 9. ábrák). Az asztalosmunkát Rómában is főleg rabszolgák végezték, az akkori műhelyekről és munkafolyamatokról egyes képes ábrázolások adnak némi tájékoztatást. A szerszámokról azonban gazdag leletek alapján — bővebb Ismereteink vannak. A római asztalos már majdnem minden ma is használt kéziszerszámmal rendelkezett és technikája is igen fejlett volt. Sajnos a római bútort hasonló sors érte, mint a görögöt: minden fabútor elpusztult, megismerésükre csak bronz- és márványleletek állnak rendelkezésünkre.

■  Róma bukásával a művészetek klasszikus kor szaka gyakorlatilag véget ért. Ezután több mint 1000 évig szakadatlan háborúk, népvándorlási, vallási harcok következnek 1453-ig, Bizánc elfoglalásáig. Ezek a sötét, nehéz idők nem voltak kedvezőek az ipar és így a faipar fejlődésére sem