Kispál Sándor Bútorasztalos Mester
             Üdvözlöm önt, weboldalam látogatói között.

A famegmunkálás fejlődése Magyarországon.

 

Legrégibb hagyománya a magyarság helyzetéből adódóan a bognár-, pontosabban a kerékgyártó szakmának van.

 

Már a honfoglaló magyarok ismerték a kerékgyártást. Voltak kerék- és kocsigyártók. Később Árpád-házi királyaink Németországból is telepítettek be kerékgyártókat. A személyszállításra alkalmas hintó kocsinak bölcsője Magyarország, ahol a XV. században készítették az első személyszállító kocsit, a bricskát. Egy régi forrás szerint az első, szíjakra felfüggesztett hintó kocsit 1515-ben Habermayer magyar kovács a Komárom megyei Kocs községben készítette. Francia források alapján már a XV. században francia király a lengyel fejedelemtől Magyarországon készült kocsit kapott, mely újdonságánál és kényelmességénél fogva általános feltűnést keltett Párizsban. Ebben az időben a kocsikészítés egész Európában kifejlődött, de különösen nálunk ért el magas színvonalat. A XVI. sz.-ban Pozsonyban már 50 mesternek és több száz munkásnak adott foglalkozást ez a mesterség.

A másik hagyományos mesterségnek a kádár szakmát lehet említeni. István király bajorokat, majd olaszokat, németeket és más nemzetiségű kézműveseket — közöttük kádárokat is — hívott az országba. A szakmailag képzett kézművesek főként a királyi udvarban, továbbá a főpapok, a főurak, a földesurak birtokain űzték a mesterségüket.

Az asztalosság,


 mint önálló szakma Magyarországon csak később, a XIII. századtól alakult ki. A honfoglalás után általános famegmunkáló kézművesekről beszélhetünk csak, akik elsősorban ácsok voltak és az épület faszerkezeteinek kialakításában vettek részt. Ők készítették a kezdetleges bútorokat, különböző fekvő-ülő alkalmatosságokat és ládákat.

A XIII. századtól az ügyesebb famegmunkáló kézművesek kiváltak az ácsok közül, és mint „szekrény mívesek" egyházi és királyi berendezéseket készítettek. A XIV.. . . . .XV. századtól kezdve már asztalosoknak, illetve bútorasztalosoknak nevezik magukat (10. ábra). Ebben az időben Zsigmond, majd később Mátyás király német és olasz asztalosokat telepít be az országba, akik megtanítják a magyar asztalosokat is a szép formájú, művészi bútorok készítésére. A törökök 150 éves uralma visszaveti az asztalos szakmát, és csak a XVII.. .XVIII. században indul meg újra a fejlődés.

A XVIII. század végén minden nagyobb városban megtalálható az asztalosok céhszervezete is. Így például 1792-ben a Pesti asztalos céhhez 32 céhmester, a debrecenihez 28 céhmester tartozott. A bútorkészítés azonban nem tud előrehaladni, mert a bécsi asztalosok ellátják a magyarországi piacot is bútorral.
Már 1802-ben történnek megmozdulások a céhrendszer ellen, mint például Vogel Sebestyén lakkberendező, aki a céh-előírásoktól függetlenítve magát alkalmaz munkásokat és akkord bérrendszert vezet be. Vagy Steindl Ferenc, akinek 1827-ben már szintén a céh szervezettől független üzeme van, ahol a bútorokat maga tervezi. Az 1842. évi „Iparmű kiállításon" — melyet Kossuth Lajos pártfogolt — Steindl kitüntetéseket kap (13. ábra). Bútorai világhírűek és a XIX. század első felében divatos magyar bútorművészet jellemző példái. Ő készíti egyébként az első dunai gőzhajók berendezéseit is. Bútorain az intarziának nagy szerepet juttat. A XIX. század második harmadában Európa-szerte megrendezésre kerülő nagy ipari kiállítások (1851 London, 1867 Párizs) fellendítik a magyar bútorgyártást is. Több bútorkészítőt jutalmaznak aranyéremmel és a külföld kezd felfigyelni a magyar bútorra. Megnyílnak a külföldi piacok a magyar bútor előtt.

Manufakturális bútorüzemek alapítására is történnek kezdeményezések, de nem sok eredménnyel. így pl. az 1867-ben alakult Pest-Budai Bútorgyár RT. 1869-ben csődbe kerül, hasonló sors éri az 1862-ben alapított Szegedi Asztalosipari RT.-1, amely 1875-ben számol fel pénzügyi nehézségek miatt. A bútorgyártásban nem tud érvényesülni a manufaktúra elve, — nem sikerül a termelést megfelelően megszervezni, gyakorlatilag kézműipar jellegű marad egy helyen nagyobb munkáslétszám alkalmazásával. Gépeik nincsenek, teljes mértékig kézi erőre támaszkodnak. Az 1887. évi iparstatisztika 7 bútorgyárat említ meg Magyarországon, 649 fő munkással. Ezzel szemben Ausztriában 41 bútorgyár van ugyanebben az időben, 929 LE beépített gépi teljesítménnyel. Jelentős esemény ebben az időben a hajlított bútor feltalálása és gyártási technológiájának kidolgozása.

A századfordulón, a XX. század kezdetén, a magyarországi bútoripar ismét fellendülést mutat. Kiváló bútortervezőink, mint Honti Pál, Kozma Lajos ismét világhírt szereztek, a párizsi—bécsi kiállításokon aranyérmet nyertek (14. ábra). Kozma létrehozta a ,,Budapesti Műhely" Vállalatot, ahol tervei alapján gyártott bútorokat sok külföldi országba exportálja. Az I. világháború és az azt követő években a bútoripar fejlődése visszaesik, megszűnnek az export lehetőségek és a háború okozta gazdasági nehézségek miatt lecsökken a bútor iránti kereslet. Újabb fellendülés 1927.. - 1938 között következett be. A II. világháború ismét visszaveti a bútoripart. 1938-ban 21 - 22 000 asztalos dolgozik a bútoriparban. Nagyobb üzemek szinte kizárólag Budapesten üzemelnek, 100. - 700 munkáslétszám között. Ezek a létszám után ítélve nagyüzemek, azonban kisipari módszerrel, a gépi megmunkálás után, munkamegosztás nélkül csoport rendszerben dolgoznak. Egy-egy csoport teljes befejezésig készíti el a terméket.

Az épületasztalos ipar Magyarországon csak a XIX. sz. második felében megindult nagyarányú építkezések idején vált ki az asztalos szakmából, mint önálló iparág. Főleg a nagyobb, megfelelő gépi berendezéssel rendelkező üzemek specializálódtak nyílászáró szerkezetek gyártására. Sok esetben a fűrészárut előállító üzem vagy értékesítő fakereskedő kezdett el ajtókat és ablakokat gyártani. Előfordult olyan szakosítás is, hogy az építési vállalkozó hozott létre épületasztalos részleget. Hagyományai az asztalos és az ács szakmáknál találhatók meg.

1948-ban a több mint 100 famegmunkáló üzem államosítása teremtette meg a bútor - épületasztalos és egyéb faipari termékek előállításának nagyüzemi alapját.