Kispál Sándor Bútorasztalos Mester
             Üdvözlöm önt, weboldalam látogatói között.

Mit értünk befejező, és szépítő eljárásnak?


Miért történjék a fa csiszolása?
Tömítések, tapaszok.
Hogyan lehet fát színezni?


Befejező és szépítő eljárások.

    Minden ipari készítménytől megkívánjuk, hogy nemcsak szerkezetileg legyen jó, hanem külsőleg is tetszetős legyen. Különösen vonatkozik ez az asztalosipari munkákra, melyeknek szépségét, gondos csiszolással, szép színezéssel és több-kevésbé élénk fényezéssel emelik,


A befejező műveleteket három csoportba osztjuk:

I. csiszolás, és tömítés.
II. színezés, (pácolás, és festés)
III. A fényezés (politúrozás, lakkozás).


1. Miért történjék a fa csiszolása?

    A gyalulás és színlőpengével megmunkált fa felülete még látható durva nyomot hagy. Ezen felül további tökéletesebb finomítását csiszolással lehet elérni. A csiszolást különféle csiszolószerekkel, végezhetjük.

    A csiszoláshoz használt legrégibb anyag a habkő (horzsakő). Szürkeszínű, üvegszerű, likacsos, könnyű, mégis kemény anyag, melyet tűzhányó kihűlt lávájából nyernek.

    Habkővel csiszolhatunk szárazon úgy mint vízzel vagy olajjal. A habkő mindig kevesebb lesz, az asztalosműhelyben és kiszorítja a mesterséges habkő és az üvegpapír.

    A mesterséges habkő a természetes habkőből készül úgy, hogy azt megőrlik, egy kötőanyaggá összegyúrják, és formákba nyomva megszárítják. Ugyanígy készül a csiszolókő, finomraőrőlt, kvarchomokból és valamilyen kötőanyagból. Mindkettőnek anyaga egyenletes, a fát megkarcoló keményrészek nem fordulhatnak elő bennük. Ez a nagy előnyük a természetes habkő fölött. Többféle finomság van és hasáb alakban kaphatók. Olajjal és vízzel való csiszoláshoz használják.

    Mindkettőnek anyagát habkőpor alakjában is használják és pedig, lakkozott és politúrozott felületek csiszolásához, melyet kereskedésben egyenletes finomságban kaphatunk.

    A legelterjedtebb csiszolóanyag a szárazon való csiszoláshoz az üvegpapír. Erős, szívós papírra ragasztott üvegtörmelékből készül. A jó üvegpapír papírja szívós, üvegszemcséi egyenletes finomságúak és nem porladnak le könnyen.

    Gyárilag készítik, finomság szerint számozva. A legdurvább a 40-es, a legfinomabb 2000-es. Az asztalos a középső és legfinomabb minőségeket használja, úgy. hogy bizonyos nagyságú darabokat puha, vagy parafatobzásra (csiszolófa) fogja.

Előcsiszolás: 80-as,
finomcsiszolás: 120 –as,
készre csiszolás: 180 –as,
lakkozások között: 300 –as (polírpapír)
Vízzel való csiszoláshoz az üvegpapír nem jó ( megduzzad, a fa felülete ), de olajjal lehet használni, ha az olajat kisebb mennyiségben visszük a fára (vizes csiszolást, csak a már kialakult kemény lakk, vagy festékrétegen, lehet használni, úgy hogy a fa rész ne kapjon vizet).

    Az olajjal való csiszolás élénkíti, tüzessé teszi a fa színét, szövete, rajzolata, szépen érvényesül, úgy, hogy jó munkánál alig kerülhető el, olajjal való csiszolás.

Világos színű fákhoz faggyút, parafint, vagy stearint használunk. De ezek nem szívódnak eléggé be a fába, hanem a felületen vékony réteget képeznek, melyen nem tud a következő politúrozás áthatolni, s a fához, kapcsolódni. Mivel pedig ezek az anyagok csiszoláskor a csőedényekbe, pórusokba szoríttatnak, a fa zsugorodása alkalmával. kinyomódnak és áttörnek a rárakott politúron is.
    Ezt nevezik „kiütés"-nek.
    A kiütés elkerülése céljából az így csiszolt fát hosszabban kell szárítani fényezés előtt.

    Ha jó olajjal (fontos a minőség, és csak a technológiai folyamathoz gyártott olajat használjunk) csiszolunk, akkor a kiütés veszélye kisebb, mert az olaj jól beszívódik a fa felületébe.

Általában használják a jó lenolajfírníszt, vagy jó minőségű száradó olajat, Azzal, hogy az a fa felületén meggyantásodik és ezáltal a fényezéshez megfelelő, kemény alapot teremt.

    A rossz lenolajfirnisz nehezen szárad s így nem alkalmas a csiszolásra, ha vastagon kenjük, ragadóssá válik a felületen. A politúron átütött olajat leghelyesebb lecsiszolással eltávolítani. Újabban többféle csiszolóolajat készítenek. A jó csiszoló olaj színtelen, nem sötétíti a fát, bár a színeket elmélyíti, (kontraszosabb lesz) eléggé híg, könnyen folyó, jól hatol a fába és gyorsan szárad, tehát néhány óra mulya fényezhető.

   A csiszolást nem szabad nagy nyomással végezni, mert ezáltal benyomódnak a fa rostjai s azok a pácolásnál és fényezésből újból kidagadnak. A nyomás legyen mérsékelt, hogy a csiszoló anyag a kiálló farostokat leszelje, lekaszálja.

Pácolandó és fényezendő munkák csiszolását mivel pácolás után a fát többé nem csiszolhatjuk, azért pácolás előtt már oly tökéletes felületet kell nyernünk, hogy többé erősebb csiszolásra ne legyen szükség. (A pácot ugyanis az erősebb csiszolás lekoptatná). A fát azért egyszer, sőt kétszer is bevizezzük, s kissé ferde irányban a felduzzadt rostokat lecsiszoljuk. Természetesen a csiszolást mindig csak a fa megszáradása után lehet végezni.

    Ha a fát pácolás nélkül akarjuk fényezni, akkor kopott üvegpapírral és csiszolóolajjal csak kevés olajjal csiszolunk. Ha nagyon bőven használjuk a csiszoló olajt, akkor fényezés után könnyen olajkiütések keletkeznek, melyek a fényezést vakká, fénytelenné teszik. Az olajt jól le kell dörzsölni a fa felületéről s csak több órai száradás után fényezhetünk. Pácolt munkát csak igen gyengén, nagyon kopott üvegpapírral lehet csiszolni esetleg olajjal is.

Nagyobb üzemekben, gyárakban a csiszolást csiszológéppel végzik.
Vissza az oldal tetejére.


Tömítések, tapaszok.

    Míg a csiszolással a fa felület kiálló részeit távolítjuk el, addig a tömítéssel a felületen levő számtalan mélyedést, likacsokat töltjük be. A tömítőanyagokat vagy magunk készíthetjük, vagy készen vásárolhatjuk. Nagyon elterjedt tömítőanyag: habkőpor, ennek sötétszínű fáknál nagy hátránya az, hogy a bedörzsölt habkőpor megszáradása után kellemetlen, szürkés színt kap s a fa színét elszürkíti.

    Elterjedt tömítőanyag: alabástromgipsz spirituszban oldható kátrányfestékkel tetszőleges színre megfestve és gyenge politúrral keverve. Gipsz helyett finomra őrölt rizskeményítőt is használhatunk, mert ez mégjobban színezhető.

    Az eddig felsorolt tömítők sellakkal készülnek, azért azokat sellak-tömítőnek nevezik. Készítenek olyan tömítőket ís, melyek sellak helyett gyorsan száradó olajjal (szikkatív) vannak keverve. Ezeket olajtömítőknek hívják. Az olajtömítők csak ásványi festőanyaggal színezhetők, kátrányfestékkel nem.

    Pácolt munkát mindig pácolás után tömítünk. A tömítőanyagnak teljesen meg kell száradni, csak úgy lehet csiszolni és fényezni.

A leggondosabb munka mellett is előfordulnak szakadások, törések valamely kész munkadarabon, ilyenkor az asztalos, kénytelen valamely tapasszal segíteni magán. Már a vakfa egyengetése alatt támadnak lyukak, szakadások, melyeket enyves gipsszel töltenek ki. Száradás után letisztítanak, Ugyanily tapaszt készítenek a mázolandó munkákra is. Fontos, hogy ezeket az enyves tapaszokat melegen használjuk. Pácolásra szánt munkán levő hibákat megfelelő színre festett tapasszal töltünk ki.

    Keményfák hiányainak pótlására általában végfakaparást használnak. E célból ugyanoly fadarab bütüjét (végfáját) megmelegítjük, bekenjük gyenge enyvvel s éles gyalukéssel addig kaparjuk, míg sűrű pépet nem kapunk. Ezt a pépet még lehetőleg melegen benyomkodjuk a hézagba s száradás után lecsiszoljuk.

    Viaszolt tárgyakon előálló hiányokat viaszktapasszal töltjük ki. Tiszta méhviaszkot megolvasztunk, megfelelő színű festékkel megfestjük és kevés lenolajat adunk hozzá. Kihűlés után gyúrható tapaszt nyerünk, melyet benyomkodunk a kívánt helyre, Ily viasztapaszt csak pácolás után lehet használni.

    Fényezett munkák hibáit igen nehéz kijavítani, Fényezés előtt égő gyufán megömlesztett sellakot csepegtetünk a hibás helyre s száradás után lecsiszoljuk. Fényezés után keletkezett hibát úgy javítunk ki, hogy politúrt kis csészében meggyújtunk s mikor sűrű péppé égett, eloltjuk, a kívánt helyre nyomkodjuk s politúrozó labdával jól eldolgozzuk.

    A kereskedelemben kész sellak-rudacskák kaphatók ily javítás célokra mindenféle színben.
Vissza az oldal tetejére.

Hogyan lehet a fát színezni?

    A fát kétfélekép lehet színezni: Festéssel (mázolással) és pácolással.

    A festék (mázolás) anyaga az olajfesték, mely nem egyéb, mint olaj, lakk és valamilyen színes por keveréke. Az olajfesték meglehetős vastag, át nem látszó réteggel vonja be a fát, s ezáltal eltakarja eredeti színét s rajzát, egyúttal meg is védi a levegő vízpáráinak behatolása ellen, azaz tartóssá teszi.

    A mázolással vonják be többnyire azokat a famunkákat, melyek az időjárásnak közvetlenül kí vannak téve.

    A pácolás oly festőanyagokkal történik, melyek a fa szövetét, rajzát nem takarják el, csak a színét változtatják meg. A fa tartósságára semmi befolyást nem gyakorol s utána a fa védésére és szépítésére még egy lakkbevonást (politúrozást), esetleg viaszolást végzünk.

    A pácolás célja háromféle lehet: fiatal, éretlen, egyenetlen fának érett, egyenletes színt adni, olcsóbb hazai fán drágább, szebb déli égöví fák színét utánozni, végül tetszőleges színű fát előállítani,
A pácolással a fa színét csak csekély mélységben lehet színezni.
Vissza az oldal tetejére.